Nézzük egymást, nézzük egymásra meredten.
Lekoptak rólunk a törékeny arcok.
El kellene futni szélnél sebesebben,
hiszen mi régen feladtuk a harcot.
Nézzük egymást, nézzük mégis önfeledten.
Az érinteni vágyás bűne hajszol,
melynek egyre inkább rabja lesz az ember,
s tovább csak a gőg, a dac hada vonszol.
Merre találok előled kiutat?
Érintésed lángra gyújt, feltüzel,
Az ember folyton a jó után kutat,
s a tekinteted rég látott fényt üzen.
Hallgatsz csak, hallgatsz, és nézel rám meredten.
Élénkül a szél, az örök engedetlen.
Körbefut, nógat, serkenti a lábat,
mintha suttogná: „Szűntetem a lázat”…