Eduard Mörike: Denk' es, o Seele
Ein Tännlein grünet, wo,
Wer weiß! im Walde,
Ein Rosenstrauch, wer sagt,
In welchem Garten?
Sie sind erlesen schon,
Denk' es, o Seele,
Auf deinem Grab zu wurzeln
Und zu wachsen.
Zwei schwarze Rößlein weiden
Auf der Wiese,
Sie kehren heim zur Stadt
In muntren Sprüngen.
Sie werden schrittweis gehn
Mit deiner Leiche;
Vielleicht, vielleicht noch eh'
An ihren Hufen
Das Eisen los wird,
Das ich blitzen sehe
Eduard Mörike: Gondold meg, ó lélek!
Valahol egy zöld kis fenyő
Erdőmélyi csendben,
Vagy rózsabokor, ki mondja meg,
Vajon melyik kertben?
Kiválasztva mindegyik,
Gondold meg ó lélek,
Hogy kertben, avagy útfelen,
Vagy melyik síron lésznek?
Két fekete ló pajkosan
Hazafelé vágtat,
A városban majd komótosan
Valahol megállnak.
Viszik majd a holttestedet,
Amíg bírja a patájuk,
Mely csillog még, így lesz meglásd,
Vagy mi már meg sem látjuk!