Csapkod az ősz…
Csapkod az ősz esővert szele vadul,
sáros az utca mindenütt, amerre látsz,
a táj fölött az ég egyre komorul
az egész világ nagy, lucskos mocsokban áll.
Az eső s a szél most mindenen az úr,
a fák alatt avarral takart szürke sár,
rázza a fákat lelketlenül, vadul
a sivító szél, mint irtó tengerár.
A nyár szépsége mind a porba rontva,
a világnak az elmúlás a gondja,
rekedt holló károg, gyász és vészmadár.
Mintha azt kiabálná: irgalmat ne várj!
úgyis betakar nyálkás karjával az ősz,
most az elmúlás vasmarkú hatalma győz.