Éjszaka
A homorú égen pisla csillagok
vigyázzák a föld nyugodalmát.
Szüntelen forog az időkerék,
őrzi az Úr féltőn birodalmát.
Holdfényben szunnyadnak a kertek,
árnyak ingnak a tavak csillagtükrén,
cseng-bong sok titokzatos, méla hang,
mintha kórust zengne több ezer szirén.
Magam vagyok, s nem vagyok egyedül,
marcangol egyre, velem van a bánat,
a holdtalan éj, ahogyan feketül,
lelkemre a sötét ugyanúgy támad.
A csönd lassan bársonytakarót terít
a végtelen, szunnyadó tájra,
mindenféle zajt, ricsajt elszenderít,
lakatot téve sok különféle szájra.
Finoman közelítenek az álmok,
körbefon az édes képzelet,
dobol az élet szívverése,
...Álmodni lenne jó az életet!...
2011. október 29.