Gyöngyhimnusz

Tanrend

Tehetetlen, aprócska lény,

mint könnyű szellő, halk futása

jöttem, mint ibolyafény,

az Isten alkotása.

Szárnyas remény, hit repített,

az ígéretnek földje várt,

tudás éhe nemesített,

a végtelennel egybezárt.

A tarka, színes, szép világ

minden, ami még el nem ért,

mezők, hegyek, rőtek, lilák

határa szegi még a tért.

Egyre többre, többre vágyott

szomjazó lelkem nyugtalan,

meztelen, csupasz lénye fázott

vágyta, vigye egy új roham.

Kalandra fel! Vár az élet,

ismerd meg mindazt, ami van!

Nem szabad semmivel beérned,

célod magadban fogan.

A versek szépsége vonzott,

és határozta meg utam,

a lelkem Rendjével találkozott

minden szabályzott versfutam.

A szem bár nyitva, minden álom,

az idő észrevétlen röppen,

elmerengsz egy apróságon,

mit láthatsz varázstükrödben?

Mért vagyok? Mi végre lettem?

Hol az ismeret határa?

Minden elfér tenyeredben,

ha hited serkent tudásra.

Írjuk filozófiánkat

a magunk bölcseletében,

a Teremtés fénye áthat,

egybesűrítve e térben.

A legszebb vers a természet,

a még háborítatlan csend,

teremtett s teremtő a lélek,

együtt az igazi tanrend.

Győr, 2013. június 10.

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat