A költő alapelve
A költőben a szépség álmodik,
szószólója jónak, és igaznak,
gondolatait papírra írja,
senkivel soha nem alkudozva.
Szíveket, lelkeket melengetve,
lelkükben harcok vihara dúl,
lelkük otthona a bölcsességnek,
űzi a vágy a délceg trubadúrt.
A költészet olyan, mint az erdő,
melyben a lelke zörgeti a lelket,
lehet verse öröm, vagy kesergő,
nyitva áll mindig a szórengetegnek.
Nélküle nincs ország, nincs létezés,
a valóval sosem alkudozik,
igazság igénye, nem fényűzés,
de hit, amely soha nem változik.
A költőben a lélek álmodik,
mélyen érzőn mindent kibírva,
őszinte, sosem alakoskodik,
önmagát az öröklétbe írva.