Hulltak a pelyhek…
Gyönyörű, nagy pelyhekben hullt a hó,
szilánkokká tört fényszikrák remegtek
fenyőszagú békében, millió
mélázó zsarátja hűlő tereknek.
Sziporkázott a fehér, tiszta hó,
s csak ömlött egyre, egyre bőkezűbben,
a halott tájra lehullt takaró
fényszilánkjait szórta mind sűrűbben.
Zuhogott, mormogott, monoton, halkan,
szálldogált, sziszegett, akár a katlan,
a tájra ült, mint hófehér moha.
Hulltak a pelyhek egyre szakadatlan,
megdermedve várt fagycsendbe takartan,
a kristálycukorrá vált fák sora.