Gyöngyhimnusz

Izzik a nap, szomjaztat, megizzaszt,
az árkok vize zúduló vízesés,
mint fejőnőt, kit a fejés kitikkaszt,
mikor keze között a munka ég.

Olvad a hó már, indul az élet,
ahogy a fákban a növényi nedv,
istállószag, tehénpára éled,
villák villognak, minden élni kezd.

Micsoda idő, napok és éjek,
délre gyorsabban csorog már a csepp,
csapjai fogynak, csorognak a jégnek,
lenn egyre növekvő patak cseveg.

Istállóajtók sarkig kinyitva,
galamb csippenti hóban a magot,
az éltető tavaszi szél titka,
mért hordja messze a trágyaillatot.