Eduard Mörike: Lied vom Winde
Sausewind, Brausewind!
Dort und hier!
deine heimat sage mir!
„ Kindlein, wir fahren
Seit viel vielen Jahren
Durch die weit weite Welt,
Und Antwort erjagen,
Bei den Bergen, den Meeren,
Bei des Himmels klingenden Heeren,
Die wissen es nie.
Bist du klueger als sie,
Magst du klueger als sie,
Magst du es sagen.
- Fort, wohlauf!
halt uns nicht auf!
Kommen andre nach, unsre Brueder,
da frag wieder.”
halt an! gemach,
Eine kleine Frist!
sagt, wo der Liebe Heimat ist,
Ihr Anfrang, ihr Ende?
„ Wers nennen koennte!
Schelmisches Kind,
Lieb ist wie Wind,
Rasch und lebendig,
Ruhet nie,
Ewig ist sie,
Aber nicht immer bestaendig,
- Fort! Wohnlauf! auf!
Halt uns nicht auf!
Fort ueber Stoppel, und Waelder, und Wiesse!
Wenn ich dein Schaetzhen seh,
Will ich es gruessen.
Kindlein, ade!”
Eduard Mörike: Dal a szélről
Susogószél! Zuhogószél!
Ott és itt, suttogja nekem,
hazádban soha utol nem érsz.
Gyermekem! Időn, és tereken
Járjuk a végtelent,
Szállunk a nagyvilágon át,
Tűrjük a kérdések hadát,
Hol torpanunk meg, mily tengernél
Vashidaknál,
Vagy akár az ég csengő hadánál,
De nem tudják meg soha!
Ki tudja ezt megmondani!
- Tovább! föl ne tartson senki!
Jönnek utánunk bátyjaink,
Tőlük kérdezd, ők társaink!
De megállás! nyugalom!
Időzzünk e távoli tájakon!
Tán tudják itt, hol a szerelem hona,
Kezdete, vége, kedves otthona?
Fürge gyermek a Szerelemszél,
Gyors és eleven,
Soha nem nyugszik, nem szól, nem beszél,
Csak átrohan szenvtelen a szíveken.
De nekünk rohannunk kell tovább, tovább,
Erdőkön és mezőkön át,
Köszönjük világ minden kincsedet,
Áldott gyermekem, ég veled!