Fagy és némaság
Bundába bújt hideg, téli este
a táj hófehér, nyugalmas halál,
isteni csend békessége fedte
pihentető, halk, hófehér varázs.
Elszállt a bú, a ború már messze,
ami itt maradt; fagy és némaság,
Tél szelleme fagylehelő lelke,
álmát szendergő, tetszhalott világ.
Arcunkba mar vasmarkú fagy, a szél,
a végtelen, a csontig érő tél,
a fájdalmak dermedve alszanak.
Szent zsolozsmát mormol a néma táj,
titkot vár, a megváltó Messiást,
hogy elnémuljanak a jajszavak.