A Teremtés vértjei
Öltöznek a fák vörös-aranyba,
kölcsönzöd az orgiát Istenem!
A búcsúzást színekbe takarva
csitítod a fájdalmát hűvösen.
A föld zörgő avarral takarva,
napfény lépdel a tarka szőnyegen,
vigyázva lép, szinte andalogva,
mintha felkérne, Táncolj, jöjj velem!
Szétfoszló minden, mint a tűnt öröm,
mely átvérzi magát a bűvkörön,
a Mindenségnek nagy szívére nőtt.
Vajon mi irányítja, élteti,
talán a Teremtés névtelen vértjei
őrzik, mint transzcendentális erőt.